Változás a "Napfizikai hírek" megjelentetésében - Folytatás a "Napkutatás - Solar and space physics" Facebook oldalon
A nap- és űrfizikai híreink hatékonyabb és gyorsabb megjelentetése érdekében a "Napkutatás" Facebook oldalon folytatjuk ezek közzétételét.
Egyedülálló magyar napfolt-adatbázis készült a Nap hosszú távú változásainak vizsgálatához
Várható-e a napaktivitás csökkenése? Volt-e „modern kori maximum” a naptevékenység során? Hogyan működik a szoláris dinamó? A napfizikai folyamatok megértéséhez elengedhetetlenek a minél hosszabb távra szóló és megbízható adatok. Ezt segíti az MTA CSFK Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Intézet debreceni Napfizikai Obszervatóriumának napfolt-adatbázisa, amely már 150 év adatait tartalmazza.
A 2016-os év eddigi legnagyobb napkitörése
Az év eddigi legnagyobb napkitöréseit (flereit) figyelték meg a központi csillagunkat fürkésző SDO (Solar Dynamics Observatory) segítségével 2016. július 23-án, méghozzá két, röviddel egymás után bekövetkezett flert is. Az első flert 02:11 világidőkor, majd a másodikat 05:16-kor észlelték.
A Napnak fontos szerepe lehetett a földi élet kialakulásában. De nem csak azért, amiért eddig gondoltuk. Napunk ifjúkora köztudottan viharos volt, a NASA kutatóinak legújabb feltételezése szerint a heves napkitörések elősegíthették az élet kifejlődését a Földön.
Magyar műholdrendszerrel védekezhet a világ az űrviharok ellen
Az MTA Energiatudományi Kutatóközpont szakmai vezetésével most induló projekt megnyithatja az utat egy minden eddiginél pontosabb űridőjárás-előrejelző rendszer kiépítése felé. A Masat-1 után újra magyar műhold készül az űrbe.
Közvetlenül is detektálták a legfontosabb napneutrínókat
Az egyik legérzékenyebb detektor adatai alapján amerikai kutatóknak közvetlenül is sikerült detektálniuk a Nap energiatermelésében legfontosabb szerepet játszó proton-proton ciklus során keletkező neutrínókat.
Átrendezik a napkitörések a napfoltok mágneses terét
Először sikerült fényképfelvételekkel közvetlenül megörökíteni, ahogy a Napból éppen távozó koronális anyagkidobódás hatására új mágneses átkötődések jöttek létre két napfoltcsoport között. A Nap időről időre kilök némi anyagot magából. Ezek a koronális anyagkidobódások, vagyis CME-k nem csak plazmából állnak: létrejöttük és szerkezetük is a Nap mágneses terének köszönhető. Már régóta sejthető volt – és modellek is előrejelezték -, hogy a napkoronában található anyaghidak és plazmafelhők mágneses tere kölcsönhathat a lentebbi struktúrákkal, például a napfoltokat és aktív régiókat formáló mágneses térrel.
Az ESA tervezett tudományos űreszközei
A múlt héten eldőlt, melyik európai–kínai ötletet támogatják, és kialakult a hármas „döntő” mezőnye a 2025-ös startra szánt M kategóriájú tudományos műholdért folyó versenyben is. Mint januárban magunk is beszámoltunk róla, az Európai Űrügynökség (ESA) és a Kínai Tudományos Akadémia közös felhívásban keresett ötleteket egy együttesen megvalósítandó tudományos űreszköz tervéhez. A pályázatra végül összesen 13 javaslat érkezett, különféle fizikai, asztrofizikai és napfizikai témákban. Az európai és kínai bírálók az űridőjárás kutatását célul kitűző SMILE (Solar Wind Magnetosphere Ionosphere Link Explorer) tervét ítélték a legígéretesebbnek.
Antirészecskéket találtak a Napban
Ezek a fejlemények hosszabb távon azt is jelenthetik, hogy a Napról vagy egyéb égitestekről felvett rádiótávcsöves adatok segítségével értékes ismeretekhez juthatunk mind az antirészecskékkel, mind a keletkezésüket előidéző, nagy energiájú folyamatokkal kapcsolatban. A jövőbeli csillagászati vizsgálatok akár a fizika egyik legnagyobb rejtélyét, az anyag-antianyag aszimmetria létét is segíthetnek megmagyarázni.
Ilyen egy napkitörés hangja, mikor eléri a Földet
Az amatőr rádiócsillagász Thomas Ashcraft nem csak egyszerűen távcsővel vizsgálja az űrt, hanem hallgatja is. A múlt hétvégén egy viszonylag kis napkitörés hangját sikerült rögzítenie, legalábbis azt a zajt, ami ebből eléri a Földet.
Ahogy eddig még sohasem láttuk a Napot
A NASA által felbocsátott, a Nap felszínét feltérképezni hivatott STEREO szondapár megfigyelései alapján most először készülhet egyidejű, 3 dimenziós felvétel a csillagunkról. A Solar TErrestrial RElations Observatory (STEREO) ikerszondáit 2006. októberben indították Boeing Delta-2 rakétával, a Nap körüli pályán a Földről nézve két ellentétes oldalra. A cél az volt, hogy a Napról a szondák keringése során két irányból minél jobb felvételeket készítsenek, hogy ezekből háromdimenziós látképek készülhessenek.
A Naprendszerben a helyzet fokozódik!
A vártnál kissé jobban elhúzódó naptevékenységi minimum után az utóbbi hónapokban egyértelműen megfigyelhető a naptevékenység fokozódása. Az előrejelzések alapján Napunk aktivitása 2013-ban éri el a mostani ciklusban esedékes tetőpontját, így az előttünk álló három-négy évben várhatóan egyre több napfolt, napkitörés és – utóbbiakkal kapcsolatos – koronális anyagkidobódás (Coronal Mass Ejection, CME) megjelenésére lehet számítani. Földünk és közvetlen környezete szempontjából különösen ez utóbbiak jelentősek, hiszen a központi csillagunk külső tartományaiból kiszakadó, óriási plazmafelhők akár bolygónkat is elérhetik. Egy-egy CME – ami leegyszerűsítve egy forró, ám rendkívül ritka gázfelhő – közvetlenül nem fenyegeti Földünk élővilágát, de a plazmafelhőt alkotó, nagysebességű, töltött részecskék (elektronok, protonok, könnyű ionok) zápora akár komoly károkat is okozhat a műholdas ill. a felszíni elektromos hálózatban.
Megkeserítheti életünket az éledező napaktivitás
A napszél nem fújja le senki kalapját, az űridőjárás következményei – a sarki fényt kivéve – jórészt láthatatlanok az emberek számára. Mégis van okunk tartani a megélénkülő napaktivitástól.
Bár a nagyjából 11 éves periódussal változó naptevékenységi ciklus legutóbbi minimuma a vártnál hosszabb ideig tartott, központi csillagunkon most már látható, hogy hamarosan igazán beindul aktivitása.
Az egyre gyakrabban megjelenő napfoltokkal együtt megszaporodnak a napkitörések is, amelyek során nagy energiájú, elektromosan töltött részecskékből álló felhők indulnak a bolygóközi térbe.
Az ilyen kitörések hatással vannak a Földre és környezetére is.
Napkutató műhold indult Floridából
A NASA Solar Dynamics Observatory (SDO) mesterséges holdja Atlas-5 rakétával startolt. A startot az Endeavour űrrepülőgép indításának egy napos halasztása miatt ugyancsak el kellett tolni, keddről szerdára. Akkor a szeles időjárás szólt közbe, így még egy nap csúszás következett. A nagyteljesítményű Atlas-5 rakéta végül február 11-én, magyar idő szerint 16:23-kor állította Föld körüli pályára az új műholdat, a floridai Cape Canaveral 41. számú indítóállásából.
Gyönyörű eredmények szuperszámítógépes napfoltmodellezésből
A napfoltok kialakulásának és fejlődésének hátterében álló fizikai folyamatok feltárását célzó vizsgálatok a napfizika legfontosabb területei közé tartoznak. A foltok természetének jobb megértéséhez most közelebb kerülhetünk a National Center for Atmospheric Research (NCAR) és a Max Planck Institute for Solar System Research (MPS) kutatói által elvégzett nagyfelbontású numerikus szimulációk eredményei által. Az észlelési adatokon alapuló, s a szuperszámítógépek legújabb generációját igénybevevő modellszámítások új ablakot nyithatnak a Nap belsejében zajló fizikai folyamatokra. A kutatás vezetője, Matthias Rempel (University Corporation of Atmospheric Research, UCAR) szerint ez az első alkalom, hogy egy egész napfoltnak, illetve napfoltpárnak a modellezését sikerült elvégezni.
Téli depresszió ellen égi dinamó
A napfizikusok gyakorlatilag minden naptevékenységet csillagunk mágneses terével magyaráznak, általánosan elfogadott, átfogó elmélet azonban még nem született rá. Felkerestük az ELTE Csillagászati tanszékét, magyarázzák már el, hogyan működik a napdinamó
A közös amerikai-európai űrszonda tizenkét műszerével folyamatosan figyeli a Napot. A tizedik születésnapra – torta helyett – egy képmontázzsal kedveskedtek a programban résztvevő kutatók. Ezen képviselteti magát az összes fedélzeti berendezés. A megfigyelések lassan egy teljes 11 éves napfoltciklust ölelnek fel, egyedülálló lehetőséget adva központi csillagunk működésének, aktivitási ciklusának kutatásához.
Az Európai Űrügynökség nagy vállalkozásba kezd. Az előzetes tervek szerint 2013-ban egy új űrszonda áll Nap körüli pályára. A Solar Orbiter keringése során a Merkúrnál is közelebbről vizsgálná központi csillagunkat.
Geomágneses pulzációk hazánk felett
Több éve vizsgálják hazánkban is a geomágneses pulzációk változását, amelyek alapján például a naptevékenység változása is nyomon követhető. A Föld körüli térségnek a Föld mágneses terétől uralt plazmájában, azaz a magnetoszférában terjedő ún. magnetohidrodinamikai (MHD) hullámok létezését Hannes Alfvén jósolta meg 1942-ben. Az 1970-as évekre világossá vált, hogy az MHD-hullámtevékenység jelentős része a napszél-magnetoszféra kölcsönhatásból eredeztethető.
SOHO: Az űridőjárás előrejelző
Az 1995-ben indított napfigyelő és -kutató űrszonda az emberiség világűrbe telepített „űrszemeként” funkcionál.
Segítségével lehetővé vált központi csillagunk, a Nap állandó megfigyelése, s felvételei nem csupán a tudományos kutatásokhoz, hanem a mindennapi életünkhöz is jelentősen hozzájárulnak.
Az űrszonda nagy számú meteor és üstökös felfedezései révén is elhíresült, az elmúlt években a SOHO felvételei alapján fedeztek fel és azonosítottak rengeteg meteort és üstököst.
Számos olyan felvétel is készült, amely a Napba zuhanó üstökös halálát örökíti meg.
A legtöbbet mégis a napkitörések előrejelzésében köszönhetünk az űrszondának. Felvételei alapján két-három nappal korábban szerzünk tudomást a Napból induló nagy energiájú részecskeáramokról,
mielőtt azok elérnék Földünket.
Űridőjárás (2. rész): Az űreszközök a Napot fürkészik
Az 1995 decembere óta működő SOHO orbitális obszervatórium (képünkön) az első olyan űrszonda, amely a Nap komplex vizsgálatára képes: igen széles hullámhossztartományban végez optikai megfigyeléseket és detektál különböző energiájú töltött részecskéket. Az azóta eltelt idő hatalmas előrelépést jelentett nemcsak a Nappal, hanem a napszéllel és a CME-kkel kapcsolatos űridőjárási jelenségek megértésében.
Űridőjárás (1. rész): Fizikai alapok és földi hatások
45 éve ismerte fel Eugene Parker, hogy a Naprendszerünk égitestjei közötti tér nem vákuum, hanem a Napból nagy sebességgel kiáramló forró, híg plazma tölti ki, amelyet napszélnek nevezett el. 5 évvel később
a magnetoszférán kívülre jutó műholdak mérései igazolták a napszél létét, és ezzel magyarázatot sikerült adni többek közt a földmágneses viharok és a sarki fény eredetére. A felfedezés elismeréseként Parker
az igen tekintélyes Kyoto díj 2003. évi egyik kitüntetettje.
A napszél szoros kölcsönhatásban áll a Föld mágneses terével, a benne terjedő zavarok befolyásolják a magnetoszférát és az ionoszférát, gyakran igen viharos jelenségek formájában. Jogosan kapta a
Föld körüli térség dinamikus változásait jellemző kérdéskör az “űridőjárás” elnevezést. Az űridőjárás jelenségei igen komoly hatással vannak nemcsak űreszközeinkre, hanem földfelszíni létesítményeinkre is.
